2012. június 9., szombat

Póráz

Több kutyakereső bejegyzéssel is találkoztam már, amiben gazdik keresték elveszett, elszökött kutyusukat. Az egyik ilyen megosztás a minap nagyon megmozdította a fantáziámat, és azóta is sokszor eszembe jut a történet, ami nagyjából a következő volt:

"XY kutyust keressük, mert az megijedt a kukás autótól és elszaladt. Sajnos nem sikerült utolérni, kérem, aki látta jelentkezzen."
A kutyus egyébként egy Yorkshire terrier, de a fajta mindegy is lenne, hiszen szerető gazdija várja őt haza.

A felhívást olvasva rögtön eszembe jutott az ebtartásra vonatkozó törvényi rendelet, mely előírja, hogy kutyát közterületen csak pórázon szabad vezetni (nincs kivétel, mindegy hogy milyen kutya).
Gondoljunk csak bele, saját magunkat óvjuk meg a felesleges idegeskedéstől, esetleges veszteségtől, balesettől és orvosi költségektől, ha ezt a törvényi szabályozást betartjuk.
Szebbnél szebb csilivili pórázt lehet kapni ma már. :-) Azon felül, hogy a kutyával lehet villantani is, hogy milyen szépen okosan sétál láb mellett, nem csak azért kell pórázon tartani, nehogy valakit megharapjon, hanem hogy ő maga ne sérülhessen.
Bőven vannak történetek arra, hogy szabadon bóklászó kutyákkal mi minden megesik, testsúlytól, kiállástól, fajtától függetlenül.
Van amelyik barátságos szándékkal megy oda egy másik fajtatársához, aki aztán figyelmeztetés nélkül nekiesik, megmarja. Van amelyik -mint fent is láttuk-, egyszerűen megijed valamitől és elszelel. Van akit autó üt el ....

Az álltattartás óriási felelősséggel jár. Érdemes tisztában lenni a kötelességeinkkel, az ide vonatkozó jogszabályokkal, mielőtt meglepetés érne minket.
A jelenleg érvényes törvényi szabályozást itt találjátok KATT, egy két fontosabb részt szürkével kiemeltem.
Az állatok védelméről szóló törvényi rendelkezések egyébként módosítás alatt vannak, így érdemes követni a változásokat!

Legyél felelős, jó gazdi! :-)

2012. június 3., vasárnap

Élelmezés a macskák pajzsmirigy TÚLMŰKÖDÉSE esetén

Sokak kedvence a macska, így ebben a blogban néha róluk is lesz szó. :-)

A pajzsmirigy túlműködés a macskáknál leggyakrabban diagnosztizált endokrinológiai betegség (az adatok az egyesült királyságból származnak).

A minap kezembe került a Hill's tápok egy tájékoztató anyaga, a kifejezetten pajzsmirigy túlműködésre kifejlesztett Hill's PRESCRIPTION DIET y/d Feline táp ismertetőjével.

A betegség előfordulási arányában növekvő tendenciát figyeltek meg, valamint azt is, hogy a macskák életkorának előrehaladtával a túlműködés kialakulásának esélye is nő.

A hyperthyreoid struma az anyagcsere fokozódásával jár. Főleg pajzsmirigydaganat miatt következik be, más eredetű kórforma csak kivételesen fordul elő. A struma nem túlságosan feltűnő. Fokozott vízivás, bő vizelés, lesoványodás (rendellenes étvágy), fáradékonyság, gyengeség áll a tünetek előterében. Ritkábban izgatottság, fokozott szívműködés, izomsorvadás, szőrhiány is előfordulhat.

A klasszikus kezelési módok eddig a következők voltak:

  1. Gyógyszeres kezelés
  2. Pajzsmirigy műtét
  3. Radioaktív jód terápia

Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya is, míg a Hill's tápoknál csak előnyökről lehet beszámolni. Persze mint sok más esetben, a gyors gyógyuláshoz nélkülözhetetlen a gazdik együttműködése. (Fontos, hogy csak az y/d tápot kapja az állat)

  • A táp helyreállítja a pajzsmirigy működését akár három héten belül, ha csak ezt a tápot kapja az állat.
  • Alkalmazása egyszerű
  • Teljes értékű tép, melynek ízét imádják a macskák (száraztáp és konzerv)
  • Elősegíti a vesék egészséges működését
  • Elősegíti a húgyutak egészségét
  • Egészséges bőrt és selymes bundát biztosít

Egyszerű. Hatékony. Biztonságos.

A táppal történő élelemezés előtt orvosi állapotfelmérés és orvosi javaslat szükséges!

A korlátozott jódtartalmú Hill's Prescritption Diet y/d Feline tápra való teljes átállás után 4, 8 és 12 héttel orvosi kontroll szükséges. (Fizikai vizsgálat, Biokémia és vizeletvizsgálat)

A továbbiakban 6 havonta kontroll. Amennyiben más betegsége is van a macskának, akkor szükség szerinti gyakorisággal.

2012. június 1., péntek

Angol Cocker spániel standardja


Angol Cocker Spániel
FCI-Standard Nr. 5/2003. 11. 28./ D
Származás: Nagybritannia
Alkalmazás: Kajtató kutya
FCI csoportbeosztás:
Fajtacsoport 8 / Elhozó-kajtató és vízi kutyák
Szekció 2 / Kajtató kutyák
Munkavizsgára kötelezett

Általános megjelenés:
Vidám, robosztus, sportos, kiegyensúlyozott, tömör; a talajtól mért marmagasság, szinte megegyezik a martól mért hosszal.
Viselkedés/ jellem(wesen):
Vidám természetű, fáradhatatlan farok csóválással, a mozgása típusos, amely főleg a nyomkövetésnél mutatkozik meg, bátor a sűrű bozótosban. Szelíd és ragaszkodó, mégis életteli, de nem szemtelen.
Fej
Koponya:
Agykoponya:
Jól fejlett, tisztán körvonalazott, nem túl finom és nem túl durva.

Stop:

Kifejezett, az orrhegy és a tarkóbúb között elhelyezett.
Arckoponya:

Orrtükör:

Megfelelően nagy ahhoz, hogy a legenyhébb szimatot is érzékelje.

Fang:

Kvadratikus.

Állkapocs/fogak:

Erőteljes állkapcsok, tökéletes és egyenletes fogakkal, ollós harapás, melynél a felső metszőfogak szorosan az alsó metszőfogakra zárnak és a fogak merőlegesen illeszkednek az állkapocsba.

Pofa tájék:

Nem kiugró.

Szemek:

Nagy, de nem kidülledő, sötétbarna vagy barna, soha nem világos. A májbarna, májbarnás árnyalatnál és májbarna/fehér, sötét mogyorószínű, a kutyák bőrszínéhez igazodó. A tekintete intelligens és szelíd, de éber, tüzes és vidám. A szemhéjjak feszesek.

Fülek:

Csüngő, a szem magasságában tűzött, a fülbőr vékony és orrhegyig ér. Hosszú sima, selymes szőrrel takart.
Nyak:
Közepesen hosszú, izmos. Szép ívben illeszkedik a ferde lapockák közé. Száraz.
Törzs:
Erőteljes, tömör.

Felsővonal:

Feszes, egyenes, az ágyék végétől a farok töve felé enyhén csapott.

Ágyék:

Rövid és széles.

Mellkas:

A mellkas jól fejlett, mélyre nyúló mellcsont, sem túl keskeny front; a bordák jól íveltek.
Farok:
Valamivel a hátvonal alatt tűzött. Vidáman kell csóválnia és egyenesen hordott, soha sem fölfelé tartott.

Általában csonkított.

Kurtított:

Lehetőleg nem olyan rövidre, hogy ne legyen látható, de nem is olyan hosszúra, hogy a munkakutyáknál a fáradhatatlan, vidám csóválást ne befolyásolja.

Kurtítás nélkül:

Enyhén ívelt, közepesen hosszú, legyem harmonikus a kutya általános megjelenésével; ideális esetben ne érjen lejjebb a csánkoknál. A tövénél vastag és a farok vége felé finoman elvékonyodó; a szőrtakaróhoz illeszkedve a farok szép zászlót képez. Vidáman csóváló, a hátvonalában, de soha sem fölötte hordott, de nem is olyan mélyen, hogy a gyávaság benyomását keltse.
Végtagok
Mellsővégtagok:

Erős csontozatú lábak, egyenesek, megfelelően rövid a koncentrált erőkifejtéshez; de nem túl rövid, hogy a kivételes szorgalmát ne befolyásolja, amit ettől a kiváló vadászkutyától elvárnak.

Lapocka:

Ferdén illesztett és száraz.
Hátulsóvégtagok:

Széles, jól gömbölyített, nagyon izmos. Erős csontozatú lábak.

Térd:

Jól szögelt.

Hátulsó lábközép:

A csánk alatt rövid, ezáltal jó tolóerővel rendelkezik.
Mancsok:
Feszes, jól párnázott, hasonló a macskamancshoz.
Mozgás:
Kifogástalan akció, térölelő mozgás jó tolóerővel.
Szőrtakaró
Szőr:

Sima, selymes szerkezetű, soha nem drótos vagy hullámos, nem dús és nem göndör. A test, a mellsővégtagok és hátulsóvégtagok a csánk fölött, dúsan szőrözött (zászlós).

Szín:

Különböző színek. Az egyszínű egyedeknél, kivéve a mellfoltot, a fehér szín nem megengedett.

Nagyság/súly:
A körülbelüli nagyság: 
  • Kanoknál: 39-41 cm,
  • Szukáknál: 38-39 cm.
A körülbelüli súly: 11,25-14,5 kg.
Hibák:
Minden eltérés a megengedettől hibának tekintendő és a hiba nagyságának megfelelően kell értékelni.

Azok a kutyák, amelyek fizikai vagy magatartásbeli rendellenességet mutatnak, azokat ki kell zárni.

Megjegyzés:
A kanoknak két jól fejlett herével kell rendelkezniük, melyek a herezacskóban helyezkednek el.

Ez a Standard 2004 áprilisától lépett érvénybe.

Fordította: Kaló Mária

Budapest, 2004. 03. 18.

Ha Neked éppen Angol Cocker spánieled van, várom szíves hozzászólásodat! Írd meg, milyen jelleme van a TE kutyádnak?

Hőguta

Tudom, az időjárás korántsem indokolja ezt a bejegyzést, de bizakodva nézek a nyár elébe, lesz itt még kánikula is. :-)
Ugyanúgy, ahogyan az embereket, az állatokat is megviseli a nagy meleg, főleg, ha nem megfelelő helyen és körülmények között kénytelenek a hőség óráiban tartózkodni.
Hőgutát leginkább a rövid fejű kutyafajták (boxer, mopsz, palotapincsi, shih tzu) szokták elszenvedni, ha meleg, párás, rosszul szellőző helyiségben vannak tartva, de a beteg, vagy idősödő kutyák is  a veszélyeztetettek közé tartoznak.
Amennyiben a kutya zihál, remeg, egyensúlyvesztés lép fel, fogínye sötétpiros, esetleg kómás állapotba kerül és testhőmérséklete magasabb 41,0 foknál (végbélben mérve), akkor azonnal forduljanak állatorvoshoz.
Amit otthon tehetünk a kutyáért: Langyos vízbe helyezve (felügyelet mellett!) csökkenthetjük testhőmérsékletét. Ajánlott a testhőfok ismételt ellenőrzése.
Az alábbi homeopátiás szerek ajánlottak ebben az esetben:
Glonoinum 5 CH
Carbo vegetabilis 5 CH
Aconitum napellus 5 CH

mindegyikből 5 percenként 5 szem, egyszerre, kevés vízben feloldva (5-6 alkalommal, míg az állat jobban nem lesz), és a kutya szájába csepegtetve.
Amennyiben a kutya kómás állapotban van, ajánlott még:
Opium 9 CH 5 golyó feloldva és a nyelvre csepegtetve.

Amennyiben a tünetek nem múlnak, feltétlen orvosi segítség szükséges!

Forrás: A homeopátia és a kutya

2012. május 31., csütörtök

Toklász

Egy ideje már terelgetem Grafitot a sétáltatások ideje alatt, hogy még véletlenül se gázoljon bele a sárguló toklászba. Ez az amit nem szeretek a nyárban... túl sok a toklász (és a kullancs).



A toklász évről évre komoly gondokat okoz a négylábú kedvenceknek, ezért minden gazdinak ajánlott a sétáltatások után igen alaposan átvizsgálni a kutyust.
A toklász által leggyakrabban érintett területek:
Fülek, lábujjak közötti hártyás rész, has, lágyék, nemi szervek. Ritka esetben szembe, orrnyílásba is befúródhat ez a kalászos termés.
A finomabb bőrű szervekbe került toklász néha nagy távolságokra képes eljutni a bőr alatt, súlyos gyulladást okozva. A toklászt nagyon nehéz megtalálni, az elaltatott állatban pontosan preparálva kell megkeresni a sipolyjárat okozóját, mely sokszor már rothad és fertőzi a környező szöveteket. A gyulladás miatt a terület igen vérzékennyé válik. 
Mint minden esetben, itt is fontos a megelőzés. Ha teheted, kutyakozmetikussal vágasd  rövidre a lábujjak között, a fül belső oldalán és a hasa alján a szőrt kutyádnak, hogy megkönnyítsd az toklász észrevételét és eltávolítását, illetve elkerüld, hogy kedvenced bundájába beleakadjon a száraz kalász darab.
Amennyiben későn veszed észre a toklász befúródását, úgy számolnod kell az orvosi beavatkozás szükségességével.